hansgroge csaptelep1_1
Blog

Mi a Hansgrohe csaptelepet választottuk, és te?

Ezért tartom előnyösnek Hansgrohe csaptelepet választani

Most jött az életemben az a pont, amikor megvan az anyagi keret arra, hogy fel tudjuk újítani a házat. Sokat gondolkoztunk azon, hogy pontosan milyen felszereléseken, kialakításokon és háztartási eszközökön változtassunk. Mindenképpen fürdőszobával szerettük volna kezdeni, hiszen fő helyiség az ember otthonában, naponta többször is ellátogatunk ide, egyszerre a készülődés helye, de közben relaxációé is. Valahogy így alakul az is, hogy a Hansgrohe csaptelepet választottuk. Először is, szerettem volna, hogyha az otthonunk minél modernebb, de egyben nem úgy márkákkal akartam berendezni a lakást, mert ezeknek sok hátrányuk lehet. Nézzük is meg tehát, hogy milyen lehetőségek alapján kötöttünk ki ennél a döntésünknél.

hansgroge csaptelep1_3

A Hansgrohe csaptelep kiválasztása

A Hansgrohe csaptelepet már viszonylag régóta ismertem, számomra nem volt kérdés, hogy ez egy megfelelő minőség lesz. Persze nem ez volt az egyetlen, ami játszott a választás során, azonban már eleinte ez volt az egyik fő esélyes. Tudtam a márkáról, hogy csakis darabokat állít elő, tehát nem kellett aggódnom az anyag minősége miatt. mai napig nem tudom, hogy milyen anyagnak kell lennie egy csaptelepnek, a párom azonban ért hozzá. én akkor is megvettem volna a Hansgrohe csaptelepet, hogyha ő nem bólint rá, mert megbízom a márkában. Kinézetét tekintve és a legjobb megtartom. Nem mondanám azt azonban, hogy ez egy elhamarkodott döntés volt a részemről, az internetes áruházakban hosszú órákat töltöttem azzal, hogy minden tekintetben megfelelő termékeket találjak az otthonunkba. Nem volt ez másképp csaptelepek tekintetében sem, számos márkával megismerkedtem a Ventil oldalán, ahol hatalmas választék vár minden vásárlót. Gyakorlatilag itt minden fontos háztartási termékek megtalálhatunk, nem csak a márkanevek tekintetében, de árban is hatalmas választékkal várnak bennünket: https://www.ventil.hu/hansgrohe-csaptelep.  

Mielőtt még a konkrét vásárláshoz fogtunk volna, alaposan átgondoltuk, hogy milyen terméket is szeretnénk az otthonunkba. fürdőszoba tekintetében mindenképpen valamilyen olyan termékre volt szükség, amely esztétikájában megfelel az ízlésünknek. Számunkra nem volt igazán fontos kérdés, hogy pontosan mennyire energiabarát a csaptelep, hogy mennyi vizet fogyaszt, milyen az áramfogyasztása, hogy pontosan hol keveri össze a hideg és a meleg vizet. Mi sokkal inkább az alapján választottunk, hogy milyen kinézetet szeretnénk a fürdőszobánkban látni. Ezért is döntöttünk végül egy kétkaros változat mellett, amelyik klasszikus kinézetével igazán hangulatossá tudta tenni a fürdőszobánkat.

A Hansgrohe csaptelep a konyhában

A konyhában is Hansgrohe csaptelep lett beszerelve végül. Már csak azért is szerettünk volna egy márkánál maradni, mert így talán egy időben fognak közel tönkremenni a csaptelepek, illetve a már megbizonyosodtunk korábban arról, hogy ez egy tökéletes márka számunkra, így nem is volt kérdés, hogy felesleges másikat keresnünk a konyhába. A konyhai csaptelepek esetében már sokkal inkább a praktikus döntést tűnt előnyösnek, jó döntésnek tűnt például egy olyan darab választása, amely hatékonyan tud edényeket tisztítani, amellyel könnyedén lehet gyümölcsöket és zöldségeket mosni, és persze a nyak hosszúsága is egy választási szempont volt.

hansgroge csaptelep1_2

Tapasztalataim a Hansgrohe csapteleppel

Néhány tapasztalatot és szívesen megosztanék az olvasókkal. A Hansgrohe csaptelep használata igen kényelmes, az első néhány hónap alatt semmilyen sérülést, vagy rozsdát nem tapasztaltunk rajtuk. Nem is igazán vártuk, hiszen tényleg csak néhány hónapról van szó. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy a fémes, ezüstös felületen nem igazán látszanak a szappanfoltok, a tisztításuk könnyű és csók. A legtöbbször csak végig kell rajta húznunk, szivacsot, és már készen is van a takarítás nagy része. A rozsdáról persze még nem tudok beszámolni néhány hónap alatt, viszont amennyire megállapítható, még nem keletkezett semmilyen sérülés a Hansgrohe csaptelep felületén. Mindent tökéletesnek találunk tehát tapasztalataink alapján, és reméljük, hogy ez így is fog maradni. A Hansgrohe csaptelep igazán hangulatossá teszi az egész otthonunkat, mindamellett persze megfelelően is működik, a konyhai csaptelep hatékonyan képes eltávolítani a szennyeződéseket az edényekről, alaposan át tudja mosni a tisztításra szánt élelmiszereket. Tehát én mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a márkát, szerintem nem fogtok benne csalódni, ahogy mi sem tettük. A vásárláshoz tehát érdemes a Ventil webáruházat felkeresni, hogy a legnagyobb választékból tudjunk a számunkra megfelelő darabot találni. A további kérdéseinket érdemes lehet a márka oldalán feltenni, hogy mindenki tökéletes Hansgrohe csaptelepet tudjon találni a saját otthonába. Nem érdemes halogatni a döntést, akár már ma is rendelhetünk a Ventil oldaláról.