hűtőkocsi_pic3
Blog

Hűtőkocsik a határautónál

Hogyha hűtőkocsi bérlésére kerül a sor

A hűtőkocsi bérlésére akármikor szüksége lehet még azoknak is, akik sosem gondolták volna, hogy valaha hűtött terméket vagy dolgokat kell majd szállítaniuk. Azonban mindig akad olyan élethelyzet, amikor szükség lehet valamilyen nagyobb járműre, amely hőszabályozással rendelkezik. Persze elsősorban vállalkozóknak, cégeknek szokása ezeket a járműveket igénybe venni. Számukra is remek lehetőség számos esetben a bérlés, erről is szó lesz majd. Emellett bemutatom a Határautó oldalán található hűtőkocsikat, amely a főváros egyik legjobban felszerelt kölcsönzéssel foglalkozó cégek. Vágunk is bele. 

A hűtőkocsi bérlés előnyeiről

A hűtőkocsi bérlés számos előnnyel rendelkezik. Már csak az is hatalmas segítséget jelent, hogy az embernek nem kell saját járművet vásárolnia. Akkor is jó döntés, hogyha szinte folyamatosan szükségünk van a járműre, akkor pedig végképp életmentő, hogyha csak alkalmi szinten szeretnénk használni azt. 

hűtőkocsi_pic2

A bérléssel jár minden, ami lényegében az, hogy az ember nem tulajdonosa a járműnek. Talán kicsit furcsán fogalmaztam, de nézzük meg, mit is jelent ez lényegében. Először is, hogyha bármilyen probléma adódik, nem nekünk kell megoldani azt, tehát az összes karbantartási munkálat terhe lekerül az ember válláról. Nincsen kerékgumi cserére kötelezettség, nem kell foglalkoznunk a kötelező biztosítással, az átíratási díjakkal, nincsenek műszaki és egyéb vizsgák. Az alkatrészek ára egy nagyobb jármű esetében igen megterhelő lehet, ráadásul a cserére is várni kell, ahogy a javításra is. 

A bérlés esetében nincs ilyen gondunk, hogyha egy jármű éppen a szervizben van, akkor egyszerűen csak egy másikat bérlünk ki. Nincsenek fennakadások a szállításban, így a munkafolyamatok folyamatossága és biztossága garantált gyakorlatilag. 

Vállalkozások számára kifejezetten előnyös lehetőséget jelent ez, mivel a bérleti díj egy részét a hűtőkocsik esetében is vissza lehet igényelni az adózás során, azonban ennek érdemes részletesebben is utána nézni, hogy pontosan hogyan működik a dolog. 

A hűtőkocsi bérlésének feltételei

A hűtőkocsi bérlésének nem sok feltétele van. Hogyha magánszemélyként szeretnénk igénybe venni a szolgáltatást, akkor annyi a lényeg, hogy személyesen el tudjunk jönni, hogy aláírhassuk a papírokat. Persze érvényes, legalább két éves és megfelelő kategóriájú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie a sofőrnek, és az ő személyes adataira is szükség lesz. 

Hogyha céges bérlésről van szó, akkor még néhány céges papírra és iratra is szükség lesz, többek között a cégkivonatra is. Ilyenkor is vonatkozik az a szabály, hogy a bérléskor ott kell lennie a leendő sofőrnek, és az ő irataira is szükség lesz, ahogy azt már egy bekezdéssel feljebb írtam. Hogyha a részletes listát szeretnénk a kölcsönzés részleteiről, akkor érdemes ellátogatni a Határautó honlapjára, ahol magukról a hűtőkocsikról is sokkal részletesebb leírást kaphatunk, illetve a többi bérlési lehetőséggel is meg lehet náluk ismerkedni. 

Hűtőkocsi modellek a Határautónál

A Határautó oldalának nagy előnye, hogy minden modellről részletes leírást adnak. Ezek közül nem kivétel a hűtőkocsi sem. Mégis szeretnék néhány szempontot én is bemutatni azoknak, akik esetleg nem látogatják meg maguktól az oldalt.  

Elsőként a Mazda E 2200 modellről lesz szó, amely 220 V-os hálózatról is használható hűtővel rendelkezik, és akkor +3C-os hűtésre is képes. Nagy előnye, hogy nem hátsó ajtóval, hanem oldalajtóval rendelkezik, így könnyebben elérhető belőle a szállított termékek vagy anyagok. Mindemellett három személyes utastérrel rendelkezik, így többen is tudják pakolni az árut. Ami pedig a rakteret illeti, 10 köbméteres nagysággal rendelkezik, amihez jár a raktér világítása is. Összességében pedig 1,2 tonnás terhelhetőséggel rendelkezik. 

Második modellünk a Fiat Ducato, amely szintén hálózatról használható hűtővel rendelkezik. Hasonlóan található benne raktárvilágítás, azonban a raktér nagysága már eléri a 11,9 köbmétert is. Teherbírása ezzel arányosan nagyobb, 1,4 tonna összesen. 

hűtőkocsi_pic1

A hűtőkocsi bérlésről összességében

Összességében elmondható a hűtőkocsi bérléséről, hogy hasonlóan a személyautók bérléséhez, igazán egyszerű és gyors folyamat. Az embernek csak ki kell néznie a megfelelő modellt, aminek az árát már meg is találja egyenesen a honlapon. Utána fel kell hívnia a céget, és megbeszélni az időpontot. Ezután már csak a bérlés napját kell megvárni, és mehet is az ember. A lehető legjobb lehetőséget ez a járműhasználati forma jelenti, hogyha az ember egy gyors és olcsó megoldást szeretne a fuvarozáshoz. A hűtőautóval pedig számos anyag és termék szállítható, gyakorlatilag bármi, ami hűtést igényel. Ilyenek a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek és még egyéb élelmiszerek. Bizonyos modellekkel pedig hústermékeket is bátran lehet szállítani. Persze minden ilyen élelmiszernek megvannak a maga szabályai, amikor a szállításról van szó, így ennek is érdemes jobban utána nézni még a kölcsönzés elvégzése előtt. Ha pedig már mindent tudunk, akkor nincs is más hátra, mint lefoglalni a járművet.