akadálymentes oldal
Gyertyaláng
Kereskedelem - 2011. december 12. 17:38
A világosság, a fény így a tűz is évezredek óta központi helyet foglal el életünkben. Maga a gyertya, Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma a Biblia szerint. A gyertya tehát átvitt értelemben az életerővel azonosítható és végigkíséri életünket. Hol ünnepi hangulatot teremt, hol meghitté tesz egy együttlétet vagy éppen a megemlékezés lángjaként ég. De mit tudunk róla, miből van, vagy például hogyan készíthetünk magunk is.
A gyertyák kultikus és használati jelenősége az évszázadok alatt változott a gazdasági élet a technika fejlődésének, technológiák tökéletesedésének köszönhetően. Úgy érezem, ha azt állítom, a gyertyák igazi reneszánszukat élik, nem tévedek. Gyertyákkal díszítjük a lakásunk meghitt zugait, a kertet, a gyertyák jelen vannak életünk minden nagyobb eseményein, például egy hangulatos vacsorán párunkkal, vagy akár az esküvőnkön, karácsonykor, húsvétkor is. A gyertyaláng olyan hangulatos idillt varázsol körénk, melyben fényében belsőségesen, mindenki otthonosan érzi magát. Nem véletlen tehát, hogy a gyertyakultusz aranykorát éli akár üzletben vásárolt gyertyáról legyen szó, akár saját magunk által készítettről.

A gyertyákkal a legkülönbözőbb kompozíciókat készíthetjük, vagy azt bármilyen anyaggal díszíthetjük. Ebben a rövid írásban megpróbáltam összegyűjteni néhány könnyen elkészíthető, nem túl időigényes kivitelezési formát, hogy mindenki hangulatos zugot varázsolhasson lakásából.

Legfontosabb alapanyag a különböző gyertyakompozíciók elkészítésekor,a dekorálásra használandó anyagok beszerzése. Lehet az szárazvirág, préselt levél, termés, kagyló, kavics, szalag, toboz vagy különféle méretű és színű üvegedényke.

Kevés dolog szerezhet nagyobb örömet, mintha magunk esetleg családunk körében készítjük el a gyertyáinkat, díszítjük fel azokat. Lakásunk, otthonunk berendezésével összhangba hozhatjuk a színeket és lelkivilágukat, ha gyertyánkba illóolajat keverünk bele, az kellemes illatot és légkört teremthet a hálószobába vagy a fürdőszobába is.

Szokták mondani ahány ház annyi szokás igaz ez a gyertyára is, a gyertyakészítés technikájának s szeri se száma. Talán a leghagyományosabb a mártogatós módszer, mellyel hosszúkás, hagyományos a megszokott formájú gyertyát készíthetünk. Sokan készítenek méhviaszból sodort gyertyát, mivel ennek elkészítése egyszerű és nem túl időigényes. A különböző formájú gyertyákat sablonok és öntőformák segítségével viaszból önthetjük ki. A viaszt természetesen benne is hagyhatjuk a formázáshoz használt tárgyban, mint például üvegedényben, termésben, csigaházban vagy egy szép kagylóhéjban. De  gyertyánkat teljes dermedés után dekorálhatjuk szárazvirággal, színes vagy egy szép metszésű falevéllel, szép termésekkel, fóliákkal. A levelek, virágok díszítéséhez vékony viaszréteget használjunk.

A gyertyaöntés technikája, ebben az esetben gyertyakészítés legősibb technikáját alkalmazhatjuk, hiszen olvasztott viaszból, vagy faggyúból készítik legrégebben a gyertyát- mondhatnánk mióta világ a világ. A faggyúgyertya készítésére most sem a hely rövidsége sem az alapanyagok beszerezhetőségének nehézsége miatt nem térek ki.

Amennyiben viaszból kívánjuk elkészíteni, akkor a következő lépéseket célszerű követni.
A gyertyaviaszt vízfürdőben olvasszuk meg. Tegyünk a viaszt egy konzervdobozba vagy tűzálló edénybe, ezt az edényt helyezzük egy vízzel telt fazékba és melegítsük, de ne forraljuk fel. Semmiképpen ne melegítsük közvetlenül a viaszt. Az olvadt viaszt kedvünkre színezhetjük. A gyertyakanóc általában gyapotból készítik. A kanócokat többnyire átitatva, aljukon kanóctartókkal árulják. Az olvadt viaszt a formába öntjük,a közepébe belógatjuk a kanócot melyet rögzítünk,nehogy elmozduljon.

Dermedés után a formát szilárd felülethez koccintva a gyertya könnyen kiesik a formából. Ha azt szeretnénk, hogy gyertyánk többféle színű rétegből álljon, akkor rétegenként színezzük a festékkel, és mindegyik rétegnél megvárjuk, amíg teljesen kihűl és megkeményedik.
A gyertya készítésekor használhatunk illóolajat, ez lehet viaszillatosító kimondottan erre a célra való, de aromaterápiás olaj is.

Ha boltban vásárolunk gyertyát érdemes azonban megnézni a csomagolást, miből van a gyertya.
Kaphatók viasz, paraffin és sztearin gyertyák. Az előbbi árfekvését tekintve drágább, míg az utóbbi az olcsóbb. Beltérre a viasz míg kültérre a paraffin gyertyákat ajánlom használni. Paraffinhoz (kőolajhulladékból származik) sztearinsavat is adhatnak (megtalálható a faggyúban, növényi zsiradékban), hogy megemeljék az olvadáspontját és megnöveljék ez által az égési időt. Tiszta sztearinból készítik a nagyobb, vastagabb gyertyákat, ezek a gyertyák általában cseppmentesek. A rendkívül nagy népszerűségnek örvendő zselés viaszok, köszönhetően kristálytisztán átlátszó állaguknak, és annak, hogy jól tartják a különböző színező- és illatosító anyagokat, alapvetően zselésített kőolajszármazékokból készülnek. A felhasznált anyag lágysága miatt az ebből készült gyertyákat valamilyen formába öntik, és általában fémmel megerősített kanócot használnak hozzájuk, a fémszálas változat magasabb hőfokon is ég, ami bizonyos fajtájú, szintén magasabb hőfokon égő viaszok esetében előnyösebb a pamutkanócnál.

Az elmúlt évben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ellenőrizte gyertyákat is.
Az ebben a termékkörben vizsgált termékek közt megdöbbentő hasonlósággal találtak a gyümölcshöz, vagy édességhez, így a kisgyermekek számára kóstolásra csábító formákat.
Megállapításaik között szerepelt, a gyertya alapanyagául szolgáló viasz, paraffin vagy sztearin mely viszonylag alacsony hőfokon, (már testhőmérsékleten lágyul, így az emésztőrendszerbe kerülve könnyen összetömörödik, ott elzáródást okozhat) veszélyest.

A gyertyát díszítő kisméretű viaszelemek, vagy a gyertyából könnyen leváló kis darabok a légutakba kerülve fulladást okozhatnak! A termékek fő címkézési hiányossága az volt, hogy azokon nem tüntettek fel semmilyen jelölést. A gyertyákra azonban szinte senki sem gondol abból a szempontból, hogy sokszor, rosszul szellőző helyiségekben égetjük őket és nem is gondolunk bele, hogy egy paraffinból és sztearinból készített gyertya égése során hány féle potenciális rákkeltő illékony szerves vegyületet (VOC) kerül a helyiség levegőjébe. A teljesség igénye nélkül a lista: aceton, acetaldehid, benzol, szén-diszulfid, szén-tetraklorid, klorobenzol, szén-monoxid, kreozol, ciklopentán, etilbenzol, formaldehid, fenol, sztirén, tetraklóretán, toluén, triklóretán és xilén molekulák mellett, a tökéletlen égés termékeit is tartalmazza (korom, szénszemcsék, szén-monoxid).

Az ilyen gyertyák égésekor, zárttérben ugyanazokat az anyagokat lélegezzük be közvetlenül, mint egy diesel autó kipufogója mögött!

Jó tudni a paraffinból, mind a zselés viaszból készült gyertyák füstölnek és kormoznak. Jól szellőző helyen használjuk őket az alapvető tűzvédelmi szabályok betartásával. A hálószoba intim légkörébe vagy a fürdőszoba zárt világába tiszta, természetes viaszból öntött, illatszermentes gyertyát ajánlok.                    




Irja le véleményét a cikkről:
A Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány (SZERSA) által 2009-ben életre hívott, budapesti, Szak- és Szakközépiskola Soroksári úti iskoláról hallottak meglepetésnek bizonyultak, köztük, az egyik hogy bált rendeznek minden évben  március 9-én, mivel nagy szükségük volna adományozókra és szponzorokra, hogy tanulóik étkeztetését meg tudják oldani...

A szolgáltatók által bevezetett egyszerűsített energiaszámlát kedvezően fogadták a fogyasztók a Magyar Energia Hivatal (MEH) elégedettségi vizsgálata szerint...

Sok bírálatot kapott az új felsőoktatási törvény, tavaly december óta mégis ez határozza meg az egyetemi képzést. Véleményeket, vélekedéseket és terveket lehet hallani, képlékeny még minden. Dr. Rostoványi Zsolttal, akit 2011-ben választottak a Corvinus Egyetem rektorának a felsőoktatás jelenéről, a lehetőségekről, a kapkodásról és a lehetséges jövőről beszélgettünk...
Az egyik legjelentősebb, egyik legnagyobb taglétszámú társadalmi csoportot képviselő  Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (a Társadalmi Unió egyik alapító tagszervezete), a MEOSZ nevében dr. Hegedűs Lajos elnök mondta el meglátásait...

Nagy múltú és jelentős társadalmi rétegek érdekeit képviselő szervezetek elnökeit kérdeztük az új civil törvény saját életükben várható hatásairól. Célunk, hogy egy témára több szemszögből érkező véleményeket, meglátásokat egy csokorba gyűjtsünk. Ez alkalommal dr. Harangozó Judit pszichiáter válaszolt kérdéseimre...

A hazai civilszervezetek életében is elérkezett az idő, hogy a marketing ismert és bevált módszereit kövessék, és napi működésükbe építsék. Hatékonyabb működésről, civilszervezetek ésszerű gazdálkodásról beszélgettünk a Corvinus egyetem emeritus professzorával, Dr. Hoffmann Istvánnéval...

Manapság, a különböző időszerűségek miatt, igen sok szó esik a civilek, és kiemelten a civil aktivisták szerepéről, eredményességéről, hitelességéről. Mégis, ritkán hallani olyan szervezetről, amely immár több mint egy évtizede töretlen sikerrel végzi a tevékenységét, mindig új célokat találva. Ezek közé tartozik a Pécs-Baranyai Origó-ház Egyesület, amely 2000 óta látja el sokszínű feladatait több területen...
Az a vásárló, aki a megvásárolt termék vagy igénybe vett szolgáltatás minőségével nem elégedett és jogosnak vélt panaszát az üzletben vagy a szolgáltatónál elutasították, vegye igénybe a békéltető testületek díjmentes eljárását!

Tájékoztatót jelentetett meg a PSZÁF honlapján a devizahitel-adósok által igénybe vehető állami fizetéskönnyítő programok és az átlátható árazású konstrukciók legfőbb tudnivalóiról. Az összefoglaló felhívja a figyelmet a lehetőségek igénybe vételének határidejére is, hogy a fogyasztók időben dönthessenek...

Az EDF Démász a hosszan elhúzódó rendkívüli időjárási körülményekre tekintettel február 20-ig meghosszabbította a hónap elején meghirdetett áramkikapcsolási moratóriumot - tájékoztatta a villamosenergia-szolgáltató az MTI-t...

A világosság, a fény így a tűz is évezredek óta központi helyet foglal el életünkben. Maga a gyertya, Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma a Biblia szerint. A gyertya tehát átvitt értelemben az életerővel azonosítható és végigkíséri életünket. Hol ünnepi hangulatot teremt, hol meghitté tesz egy együttlétet vagy éppen a megemlékezés lángjaként ég. De mit tudunk róla, miből van, vagy például hogyan készíthetünk magunk is.
További szezonális
A disznóvágások régebben csak a tartós hideg idő beálltával kezdődtek, de manapság a technika vívmányainak köszönhetően már az ősztől tavaszig tartó időszakra kitolódtak. Aki disznót vág, tudja,sőt családi régi receptjei vannak, aki most kezdi az barátokra ismerősökre hagyatkozik,akiknek tuti,jó receptjeik vannak- olcsóbb, jobb, több jön ki belőle...

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozott friss jelentése rávilágít, hogy számtalan veszély leselkedik a XXI. században élelmiszereinkre, a vitatott hatású génmódosítástól a természeti katasztrófákig. Hogy lehet mindezt kivédeni?
Még több eszem-iszom
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a lakásbérleti szerződések megkötésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra hívja fel a figyelmet írásában. Az egyesület egyúttal lakásbérleti szerződés mintával is segíti a fogyasztókat. Felhívják a figyelmet arra, hogy minden esetben írásban szükséges a bérleti szerződést kötni, mert így a később felmerült vita rendezéséhez biztos támpontot adnak a szerződésben rögzített adatok, feltételek...

A nemek közötti bérszakadék miatt, több hónapig tulajdonképpen ingyen dolgoznak az osztrák lányok
és asszonyok. Ugyanazért a munkáért kevesebbet kapnak, mint a férfi munkavállalók. De
nálunk sem jobb a helyzet...
A Társadalmi Unió által rendezett 2010. március 11-i, székesfehérvári Országos Fogyasztóvédelmi Konferenciáról készült összeállítás második részében az adás vendégei voltak Wittich Tamás, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke, Dr. Hajnal Zsolt, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete civil szerveződés elnöke, Dr. Gulyás Kálmán, a Szocális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, valamint Molnár Tamás, az Európai Bizottság Fogyasztó- és Egészségvédelmi Főigazgatóságának osztályvezetője

2010. március 11-én egésznapos Országos Fogyasztóvédelmi Konferenciát rendezett a Társadalmi Unió. A székesfehérvári eseményről készített adásban a fogyasztóvédelem aktuális kérdéseiről megszólal Alexa György, a Parlament Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottságának elnöke, Szabó Miklós, a Társadalmi Unió elnöke, Molnár Béla, a Parlament Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottságának alelnöke, valamint Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi szakállamtitkára

Az Akontroll.hu portál működését 2011/12-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatta.


Az Akontroll.hu működését, fenntarthatóságát 2010/11-ben a NCA támogatta

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg 2009-ben.

Az A Kontroll Fogyasztóvédelmi Magazin tévésorozat "EU Parlamenti körkép" című kétrészes filmjének brüsszeli forgatását a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatta