Igen, visszatértünk, mármint önmagunkhoz, a Társadalmi Unió lapjaként, a Társadalmi Unió alapszabályában meghatározott civil feladatok kommunikációjához. Természetesen nem hagyunk fel a fogyasztóvédelemmel sem, hiszen azt az egyik legfontosabb állampolgári jogként, szinte a teljes lakosságra kiható ügyként kezeltük eddig is. Azonban nem feledkezhetünk meg a társadalmunk jelentős, nagy létszámú szegmenseit érintő létfontosságú témákról,- ügyekről.
Gazdaságunk problémákkal küszködik és válságjelek is észlelhetők. Válságjelek, amelyek bekövetkezése érintheti és érintené – a talán tíz-tizenöt százaléknyi szerencsés, úgynevezett eliten kívül – hazánk lakosságának szinte egészét. Még ezen belül is, a hátrányos helyzetűeket, a gyermekes családokat, s bizony nem csak a korengedélyes, hanem az öreg, megfáradt, olykor magányos nyugdíjasokat is. S nem feledkezhetünk el a fiatalságról sem, a nagybetűs Életbe éppen csak kikerülő és létbizonytalansággal találkozó leányainkról, fiainkról.
Nem feltétlenül külön rovatokként, de mindenképpen teret adunk a nők tapasztalatainak, véleményének. Foglalkozunk a családok és ezen belül elsősorban a gyermekek helyzetével. A fiatalok sors kérdései kiemelten érdekelnek minket, s e tekintetben, szívesen fogadjuk a meglátásaikat, észrevételeiket, gondjaikat és elvárásaikat, de, remélhetőleg a sikereiket és örömeiket kifejező írásokat is. Nem hanyagoljuk el az esélyegyenlőséget, a társadalmunk egészét, voltaképpen a nemzetünket érintő egészségügy témakörét, negatív és – remélhetőleg előbb utóbb – pozitív történéseit.
Szóval, az "A KONTROLL" a civil társadalom lapjaként a jelentős társadalmi rétegek és csoportok problémáival, összességében valamennyiünk sorskérdésével foglalkozik. Nem a panaszok felerősítését, hanem azok feltárását, a probléma megoldásban illetékesek figyelmének felhívását, s az esetleges és lehetséges megoldások megmutatását célozzuk meg. Nem szenzációkat keresünk, hanem a társadalom és az ország kiegyensúlyozott, békés, elégedett sorsához és életéhez vezető ösvényeket, - utakat szeretnénk megismerni és megismertetni.
Szabó Miklós főszerkesztő